2012. jan. 7.

the GazettE

*Nem teljesen saját, de kérlek ne másold le! Arigatou *


 A The GazettE egy japán visual-kei zenaker 2002-ben indult pályafutása a Matina kiadónál akkor még Gazette néven.

2002.: (eredeti felállás, korai évek)
Az együttest Ruki (ének), Reita (basszusgitár) és Uruha (gitár) alapították. Mindhárman nagyon fiatalok voltak, (Ruki 20, Reita és Uruha pedig 21) ám nem tapasztalat nélkül vágtak bele az egészbe. Mindannyian játszottak már előtte más bankákban is (ez elmondható a banda másik két tagjárol is Aoiról [23, gitár] és Yune-ról [dob].) Ruki, Uruha és Reita a Ma'die Kusse-ban és a Kar+te=ZyAnose-ban, Aoi és Yune pedig az Artia-ban. Az eredetileg aláírt Matina szerződésre, áprilisban kiadták az első albumukat, a Wakaremichit, és kiadtak egy videót 2002. április 30-án. Újra kiadták a Wakaremichit, és egy új videót júniusban. Szeptemberre megjelent a „Kichiku Kyoushi (32sai Dokushin) no Nousatsu Kouza” és a második PV kiadásuk. Októberben volt az első fellépésük. Karácsonyra elkészítettek egy 5 dalból álló összeállítást Yougenkyou címmel.

2003.: (Cockayne Soup és az új dobos)
Yune 2003 elején bejelentette, hogy távozni kíván a Gazettéből. Őt szinte azonnal leváltotta Kai (mintha csak erre várt volna hehehehh..xD) aki korábban a  Mareydi†Creia dobja mögött foglalt helyet. Aláírtak egy szerződést a PS Companyvel, és májusban kiadták első EP-jüket, a Cockayne Soupot. Első körútjukon a Hanamuke-vel vettek részt, és eggyütt ki is adtak két dalt.  A második turnét egy másik zenekarral, a Vidoll-lal kezdték, és együtt szerepeltek a Cure Magazine novemberi számában, ami egy olyan magazin, ami a visual-kei bandákkal foglalkozik. A Deadmannel december elején alakítottak egy társprodukciót. Részt vettek a Beauti-Fool's Festiválon december 28-án, ami később DVD-n is megjelent.

2004.: (Disorder)
Az első egyéni előadásuknak felvételére 2004. január 16-án került sor, a Shibuya AX-nél. Ezt később ki is adták DVD-n Tokyo Saihan -Judgment Day címmel. A Madara című mini-albumukat március 30-án készítették el, ami 2. lett az Orcion listáján. A Madara-t májusban követte egy DVD, ami 6 dalt és egy 'a stúdióban' dokumentumfilmet tartalmazott. Ugyanebben a hónapban, a GazettE szerepelt a Shoxx Magazin egyik különkiadásában, az Expect Rush III-ban, ami visual-kei előadókról szól. A második koncert- DVD-jüket, a Heisei Banka-t augusztusban vették fel. Szeptemberben és októberben két PS Company-s zenekarral, a Kra-val és a BIS-sel turnéztak. Debütáló albumuk, a Disorder, amit októberben adtak ki, az 5. helyen végzett az Oricon-on.
A zenekar 2004 végét és 2005 elejét turnéval töltötte, és az új mini albumát, a Gama-t augusztusban vette fel.

2005- 2006.: (Nil és a Nameless Liberty Six Guns)

 2005 decemberében kiadták első nagylemezüket, a Cassist. 2006 elején volt egy névváltásuk - a japán karaktereket átírták romanjira (ekkor lettek the GazettE ) - majd februárban kiadták a NIL-t, a második nagylemezüket, és elkezdtek egy új japán turnét, ami a Nippon Budokanban ért véget. Júliusban felléptek Németországban, az első Ázsián kívüli helyszínen. A koncertek az AnimagiC - ami egy anime-manga rendezvény - keretein belül voltak rendezve.

2007- 2009.: (DIM és a Stacked Rubbish)
Megjelentettek még három kislemezt majd 2007. július 4-én megérkezett egy nagylemez a Stacked Rubbish. Ez a 2. helyet érte el az Oriconon az egy nap alatti eladások alapján. Az albumot egy promóciós turné követte júliustól szeptemberig. Majd a GazettE első európai turnéjára ment amin a következő állomások voltak: Anglia, Franciaország, Németország és Finnország. Kiadtak egy új kislemezt, 2008. február 13-án Guren névvel, ez első helyen végzett az Oriconon. Bejelentették, hogy augusztusban kiadnak egy új DVD-t,  és 2008 őszén egy új kislemezt, a Leechet, ami szintén az első helyen landolt az Oriconon. A GazettE elvégzett egy felmérést októberben, From Distorted City címmel, ami a Leech című albumukon hallható Distorted daytime számra utalt. Tokiót ábrázolja a torz város szempontjából, ahol a társadalmi- és a politikai válság söpör végig Japánon.
2008. november 15-én,a the GazettE megcsinálta az első titkos koncertjüket Shinjuku állomásnál.Eredetileg, mintegy kétszáz ötven emberrel számoltak, de több, mint hétezren vettek részt rajta. Az utcán levő emberek miatt a rendőrség két dal után leállította.
2009. janár 3-án a the GazettE aláírta a szerződést a PS Companyval, hogy megünnepeljék a kiadó tizedik évfordulóját. Bejelentették, hogy március 10-én a Makuhari Messe Convention Hall hetedik évfordulója előtt Distress and Coma címmel új kislemezt adnak ki.
A zenekar kiadta a következő nagylemezüket, a DIM-et, amit egy turné követett, amelynek Japán-szerte voltak az állomásai. Az utolsó koncertet Saitama Super Arenában tarották.
Október 7-én megjelent az új kislemez, a "Before I Decay". December 24-én a GazettE egy karácsonyi koncertet adott HYMN OF THE CRUXIFIXION címmel.

2010.: (átigazolás a Sony Music Records-hoz)
A banda megkezdte a The End of Stillness a fan klub turnét, 2010 márciusában.
A turné után a zenekar bejelentett egy új lemezt és turnét, melynek a neve TOUR10 NAMELESS LIBERTY SIX BULLETS, ami július elején kezdődött, és két egymást követő éjszakán tartott a Nippon Budokanban. 2010. augusztus 4-én kiadtak egy DVD-t a zenekar tíz promóciós-videójából (amit találóan FILM BUG II-nek neveztek).
Az összes esemény után bejelentették, hogy átmennének a King Recordstól a Sony Music Recordshoz a tizenhetedik kislemezükkel a Shiver-rel, amit a Sony Music animéjének, a Kuroshitsuji című anime-sorozat nyitódalának választottak, és ez 2010 június 21-én jelent meg.
A Shiver megjelenése után a zenekar bejelentette a TOUR10 NAMELESS LIBERTY SIX BULLETS turné végét, ami a Tokyo Domeban lesz, és két új kislemez, a Red és a Pledge megjelenését. A Red szeptember 22-én a Pledge pedig december 15-én jelenik meg.


Általános infó a tagokról:


Valódi név: Matsumoto Takanori
Születési dátum: 1982. február 01. (29 éves)
Születési hely: Kanagawa prefektúra, Kantou (észak Japán)
Magasság: 162 cm
Súly:  nemtudom, de azt igen hogy a menedzserük folyton piszkálja hogy fogyjon ..
Cipőméret: 25,5 (40,5)
Gyűrűméret: 17 a középső ujján
Piercing: 5 van a jobb fülében
Vércsoport : B
Csillagjegy: Vízöntő
Család: Szülők, bátty
Van-e  állata: Igen, egy Koron névre hallgató kutyus, korábban is volt már kutyája, Sabu, de ő már elpusztult..
Kedvenc állat: Kutya (csivava), macska
Kedvenc szín: arany, lila, piros, fekete, ezüst
Kedvenc ital: Kirin Koiwai Apple
Kedvenc étel: -
Utált étel: bab, zölbpaprika, eper: azt hallottam , hogy kiskorában egyszer hányt az epertől, és ezért rossz emlékként él benne..
Erőssége: őszinte
Gyenge pontja: őszinte
Dohányzik-e: Igen, Pianissimo-t szív
Hobbi: vásárlás (khmm :DD)
Érdeklődési kör: Gördeszkázás
Előző bandák: (Ruki eredetileg dobos volt..)
-Mikoto (itt Kaede volt a neve)
-Ma'die  Kusse (Kirihi)
-L'ie:Chris
-Kar+te=zyAnose (Setsu akane, itt lett belőle énekes)
Üzenete: "Kezdjük a legaljáról"
Amit egy fan elmondhat róla: Ő a legkisebb, és egyben a legfiatalabb is a bandában. Alacsony termetéhez hatalmas hang adódik, és nem kevés perverzió..xD Ezt mindig bebizonyítja nekünk a koncert közbeni fanservicekkel...kicsi perverz Ruki....

Valódi név: Shiroyama Yuu
Születési dátum: 1979. január 20. (32 éves)
Születési hely: Kansai, azon belül Mie
Magasság: 171 cm
Súly: 55 kg
Cipőméret: 26 (41)
Gyűrűméret: -
Piercing:1 van a jobb fülében, 3 a balban, köldökében és orrában is egy és régen alsó ajkának jobb oldalán is volt :D
Vércsoport : A
Csillagjegy: Ikrek
Család: Szülők, bátty, nővér
Van-e  állata: Nincs
Kedvenc állat: Kutya, macska
Kedvenc szín: fehér, fekete
Kedvenc ital: Asashi Super Dry Coffee
Kevenc étel: amit sok szeretettel készítettek *-*
Utált étel: nincs
Erőssége:-
Gyenge pontja:-
Dohányzik.e: Igen, mentolos Marlboro-t szív (elvileg impotenciát okoz o____o)
Hobbi: komponálás, gitározás
Előző bandák:
-Melville (Natsume)
-Artia (Aoi)
Üzenete: Nem üzen semmit... T_____T
Amit egy fan elmondhat róla: Ő a legidősebb a zenekarban, sokan úgy tartják, hogy a legkomolyabb is ...Hát ez megdőlni látszik amikor arra gondolok, hogy hogyan táncikált  abban az arany színű kimonóban... xD

Valódi név: Suzuki Akira
Születési dátum: 1981. május 27. (29 éves )
Születési hely: Kanagawa prefektúra, Kantou (észak Japán)
Magasság: 171 cm
Súly: 55 kg
Cipőméret: 26 (41)
Gyűrűméret: 17
Piercing:van egy a bal és a jobb fülében
Vércsoport : A
Csillagjegy: Ikrek
Család: Anya, mama, nővér
Van-e  állata: Igen egy nagyon édes Keiji névre hallgató nimfa papagáj...
Kedvenc állat: papagáj
Kedvenc szín: lila, fehér, fekete
Kedvenc ital: Life Guard
Utált étel: Úgy hallottam hogy nem szereti az édességeket...
Erőssége:-
Gyenge pontja: makacsDohányzik-e: Igen, Mild Seven Lights dohányt szív :DD
Hobbi: filmnézés
Előző bandák:
-Karasu (Reiki)
-Ma'die  Kusse (Reiki)
-L'ie:Chris (Reiki)
-Kar+te=zyAnose (Reiki)
Üzenete: Ő sem üzen, így jártunk... xD
Amit egy fan elmondhat róla: SOHA nem veszi le a már szinte hozzánőtt, és testrészének mondható orrkendőjét, amivel egyben a leg könnyeb beazonosítani... xD Nagyon ritkán lehet látni vigyorogni, bár ő sem a komoly fajtából van. Ha nagyon ráfekszünk a dologra biztos találunk pár képet ahol vigyorog ^^

Valódi név: Uke Yutaka
Születési dátum: 1981. október 28 (29 éves)
Születési hely: Tokushima
Magasság: 172 cm
Súly: 55 kg
Cipőméret: 25-27 (40-42)
Gyűrűméret:19-21
Piercing: 2 van a bal fülében
Vércsoport : B
Csillagjegy: Skorpió
Család: Szülők
Van-e  állata: nincs
Kedvenc állat: Kutya, tigris, aligátor (o___o)
Kedvenc szín: fekete, piros, fehér, zöld, arany, ezüst
Kedvenc ital: almalé : 3
Utált étel: krumpli, padlizsán
Erőssége: pozitív gondolkodás
Gyenge pontja: feledékeny
Dohányzik-e: Régen igen, de leszokott ^__^ Red Marlboro Box-ot szívott
Hobbi: foci, főzés
Érdeklődési köre: egyedi kultúrák
Előző bandák:
- La'DeathtopiA (Kai)
- Mareydi+Creia (Kai)
Üzenete: "A mi szívünk mindig egy!"
Amit egy fan elmondhat róla: Ő az akire ha ránézel elkell magad mosolyogni. Nem, nem azért mert bénán néz ki, hanme mert mindig nevetni látjuk .. Olyan kis édes mosolya van :DDD Ő a banda szóvívője az interjúkon meg ilyesmi helyeken, mert elvileg ő a vezető... Szeret főzni, egyszer elvileg csinált sajttortát, de az nem ízlett Reitának, mert túl édes volt neki .. :DD xD

Valódi név: Takashima Kouyou
Születési dátum: 1981. június 09. (30 éves)
Születési hely: Kanagawa prefektúra
Magasság: 177 cm
Súly: 61 kg
Cipőméret: 27,5 (42,5)
Gyűrűméret: 19
Piercing: 4 a jobb fülében és 5 a balban
Vércsoport : 0
Csillagjegy: Ikrek
Család: Szülők, két nővér és két unokaöcs
Van-e  állata: Igen, egy Sonny nevű kutyus
Kedvenc állat: kutya, jegesmedve, pingvin, kacsa
Kedvenc szín: szürke, vörös
Kedvenc ital: moet & chandon, smirnoff
Kedvenc étel: Mentai Korokke Bento
Utált étel: márványsajt
Dohányzik-e: igen, Marlboro Menthol light dohányt szív (egyszer megpróbál leszokni Kai-al :D)
Hobbija: teke, biliárd, foci, pachniko
Előző bandák
-Karasu (Kyouki)
-Ma'die  Kusse (Kyouki)
-L'ie:Chris (Kyouki)
-Kar+te=zyAnose (Kyouki)
Üzenete: Semmitse üzen ...
Amit egy fan elmondhat róla: Ő az aki néha kilóg a többiek közül a "nőiessége" miatt. Bár szeintem annyira nem is nőies.. valahogy nőiesen férfias.. :DD Áhh nemtom xD Nagyon szeret piálni, ahogy ezt kedvenc italából is láthatjuk .. xD


Íme egy igazi csemege az Inazuma Rock Fesről :DD

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=vr7iebnlAi8

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése